A babatermék-kereső

Aranyosi Péter története

Aranyosi Péter a Dumaszínház humoristája adott nekünk interjút, amiben arról mesélt, hogy feleségével több akadállyal is szembe kellett nézniük mire megszületett két fiúk.

Míg első fiúk problémamentesen megfogant, amit ugyan terhesség követett de egy vizsgálat során genetikai betegségek sokasága merült fel, ezért úgy döntöttek elvetetik a magzatot ami nagyon nehéz döntés volt.

Második gyermeküket először halottnak hitték, majd pár nap múlva kiderült mégis minden rendben van, így feleségének várandósságát nyolc hónapig fekve kellett töltenie, ezalatt férje segítségére volt mindenben.

Ebben az időszakban egymás szeretete és az akarat adott nekik erőt, hogy szeretnének még egy gyermeket felnevelni, azóta Petike és Tomika már szinte felnőttek. A médiáról is megvan a véleménye, amiért ezzel a történettel reklámozták magukat, de ezt tanulópénznek tekinti.


Nézd meg a videót, ha kíváncsi vagy a teljes interjúra! :)

Ha pedig olvasni szeretsz inkább, az alább megtekintheted az interjú leiratát:

Dóri: Sziasztok, Pocakmanók! A mai vendégünk egy Karinthy-gyűrűs kiváló humorista, aki a Dumaszínház tagja, egy igazi Diósgyőr drukker, nem más, mint Aranyosi Péter.
Péter: Jó reggelt! Csókolom! Éhgyomorra 7 órakor. De tudom, már kilenc van.

Dóri: Igen. Úgy tudom, van két szép nagy fiad. Viszont az idáig vezető út nem volt olyan egyszerű...
Péter: Hát nem volt egyszerű, mint minden az életben. Mert hogyha jól, gyorsan és problémamentesen jön a gyerek, akkor utána probléma lesz, míg neveled, vagy nehezen jön a gyerek, és aztán minden rendben van. Nekünk inkább ez jött, hogy nehezen jött a baba, és aztán minden rendben van.

Dóri: Mesélnél nekünk arról az élethelyzetről, amikor kiderült, hogy Down-szindrómás a magzatotok?
Péter: Nem Down-szindrómás, azóta megkérdeztem a feleségemet, Edwards-szindrómás volt, és ne kérdezd meg, hogy az mit jelent. Eleve ott kezdődött a dolog, hogy nekünk az első, a nagyobbik fiunk, az nagyon problémamentesen született, majd volt Krisztinek két vetélése és utána rosszul mondom, volt egy vetélése és utána jött az a dolog, hogy azt mondta a doktor úr, hogy valami nincs rendjén a petefészkével. Tizenhét évvel ezelőtti történet, amit az ember azért már akkor is el szeretett volna felejteni és nem megélni. Úgyhogy most így tizenhét év távlatából így elmesélni. Szóval azt mondta a doktor úr, hogy petefészkével nincs rendben valami, ezért gyógyszert kell szedni és mondta, hogy menjen be hozzá a nőgyógyászatra, és megvizsgálta és azt mondta, hogy hohó, hohó, de hát Krisztina maga terhes, és én akkor nagyon ilyen teljes boldogság, majd azt mondja, nézzük már meg egy kicsit pontosabban, ez egy maszek nőgyógyászat volt, bementem vele és ahogy így elkezdte kattogtatni az ultrahang gépet, azt mondja, hogy ujjujjujjuj, de nem működik, nem kattog, nem ketyeg, szóval halott magzat. És mondja nekünk, hogy hát kedden jöjjünk vissza megbeszélni a kaparást, én nem tudom, hogy mondják ezt, egészségügyi küret, teljesen mindegy, menjünk vissza. Hát voltunk csütörtökön és csütörtök, péntek, szombat, vasárnap pedig keddig teljes sírás, és kedden visszamentünk:

Azt mondja, na, még azért megnézi. Azt mondja, péntek lenne a jó neki, azt mondja, de megnézi, vagy szerda, mindegy, de megnézi még egyszer ezt a magzatot, azt mondja, jé, mozog. És teljes boldogsággal azt mondta, hogy most hívjak egy taxit, és azonnal feküdjön le Kriszti, és akkor egy jó hangulatú nyolc hónapot feküdt. Én, mint a gólya, hordtam haza mindent, főztem, mostam, takarítottam, hogy ő feküdjön, és így lett meg Tomika. Na, ez a jobbik történet, ezt akartam kihozni. Az első baba Petike után, tehát akkor így mondjuk, hogy a második, az egy normális, valami nyaki lebeny vizsgálat, nem tudom pontosan mi volt, ott derült ki, hogy vastagabb a nyaki lebenye a gyereknek, ehhez nem értek. A lényeg a lényeg, hogy kijött az eredmény, hogy egy nagyon komoly betegsége lenne a gyereknek, bementünk a doktorhoz, ő elmondta, hogy arra, hogy egészséges gyerek legyen, esély a kutatások, meg az átlag alapján, 8 százalék, 10 százalék van, hogy értelmi fogyatékos lesz, arra van 48 százalék, hogy nem lesz keze-lába, arra van harminchét százalék, és elmondott szörnyűbbnél szörnyűbb betegségeket, és azt mondta, hogy effektíve az életben maradásra is ennyi meg ennyi, körülbelül a tudomány mai állása szerint ennyi meg ennyi esélye van, ami megint egy nagyon-nagyon kicsi szám volt, és akkor úgy döntöttünk rettenetes sírások mellett, hogy akkor el kell vetetni ezt a gyereket, ami egy nagyon nehéz döntés volt, de annak fényében, hogy a második terhesség hogyan alakult, most már azt mondom, hogy akkor, bár nagyon nehéz volt, de hát tovább kell lépni, tovább kell menni, és hála a jó Istennek így lett meg a második gyerekünk, Tomi.

Dóri: És ezután az úgymond tragédia után mi adott erőt, hogy újra próbálkozzatok? 
Péter: Az adott erőt, hogy szerettük egymást és akartunk még egy gyereket. Tudod, azért elmondták a doktorok, hogy azért ez a jó Isten ez nagyon érdekes, mert a méhben eleve szelektálja a petesejt, meg a hímivarsejt közötti kapcsolat, hát az nem mindig jó. Van, amikor gellert kap. És akkor ilyenkor a szervezett valahogy, meg a Jóisten ezeket a rossz kapcsolódásokat, meg rossz osztódásokat egész egyszerűen eldobja és valahogy mi így fogtuk föl, hogy hát nem véletlen, hát hogyha rossz, akkor rossz, ha nem működik, akkor nem működik. Ezt nem mi szabtuk meg. Most már így tizenhét év távlatából én szerintem ugyanúgy csináltam. Sőt, talán még jobban is, ha már humorista vagyok, azért ennyire ne legyen komoly. Szóval, hogy ez egy szörnyű dolog, de mindig a jövőbe kell nézni. Úgyhogy lehet sírni, meg úgy érzed, hogy elment megint egy éved, pláne akinek mondjuk tizenkettedjére nem jön össze, de előre kell nézni, fog ez menni, sikerülni fog. Nekem azért olyan szempontból egyszerű volt, mert nem azt mondták, hogy lehet, hogy szellemi fogyatékos lesz, hanem szinte tutira megmondták, hogy ezzel a fajta kórképpel vagy betegség típussal, ami neki van, az szinte az életre nem lesz alkalmas.

Dóri: És mit üzennél azoknak, akik hasonló tragédiát éltek át, vagy így mennek keresztül most ezen a folyamaton?
Péter: Én azt üzenném, hogy amivel elkezdtem, hogy 17 év távlatából már szinte nem emlékszem rá. Úgyhogy azt üzenem, hogy most nagyon nehéz nekik, de amikor nyolcadikos lesz az egyik gyerekük, azt hidd el, még nehezebb lesz.

Dóri: És végül mit üzennél a médiának?
Péter: És nagyon jó, amikor a nagyobbik fiad hozza haza a csajt, akkor úgy érzed, hogy nem volt hiába, nem volt hiába. A média az egy más történet volt, én ezt a történetet elmeséltem egy tévéműsorban, aminek ott abban a pillanatban teljesen helye volt, hiszen az abortuszról szólt, meg a terhességmegszakításról szólt. Az, hogy utána ezzel reklámozták a műsorukat, kitették kétszer az internetre, két cikket írtak belőle, meg két újságcikket kreáltak belőle, na, az gusztustalan. De azt kell, hogy mondjam, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók, tehát sajnos ezzel számolni kell, hogyha az ember a bulvármédiába elmegy, akkor tulajdonképpen mindenét kiárusítja, és mindenét kiárusítják sajnos, úgyhogy ez nekem is egy nagyon jó tanulópénz volt, hogy nem megyek el ilyenre. Ugyanis két variáció van, ha így elmész, vagy őszintén beszélsz, és akkor kihasználják ezt az alkalmat természetesen vagy hadobálsz, kamuzol, akkor meg olyan beszélgetések születnek, amik egyébként ezeken a médiumokon látszódnak is, abban meg megint nem szeretnék részt venni, mert egyrészt őszinte ember vagyok, másrészt nem fogom az időmet elpazarolni a kamuzásra.

Dóri: Az a lényeg! Aranyosi Péter, köszönjük szépen az interjút! :)
Péter: Szívesen! /// Most mondd, hogy nem volt hang... Próbának nagyon jó volt. Ilyenkor szokott lenni: Nincs hang, jaj, bocsi! Jaj, elfelejtettem! Neki van, neki nincs. :)

<<< Vissza az előző oldalra

Neked ajánljuk