A babatermék-kereső

Rólunk

Kik vagyunk mi?

Jómagam (Gajdácsi Márk) és feleségem (Gajdácsi-Ilku Dóra) egy hétköznapi házaspár vagyunk, egy csodaszép kislány szülei.
Ugyanakkor nem volt olyan könnyű, hogy kislányunk (Szonja) most itt legyen velünk és a családunk szeme fénye legyen.

Mi ugyanis nagyon sokáig próbálkoztunk a gyermekvállalással, de sajnos nem akart összejönni.
Amikor pedig egyszer sikerült, üres volt a petezsák.

De miért is lényeg ez?

Nos, mert rengeteg olyan téma van gyermekvállalás során, ami egy huszonéves fiatalnak teljesen ismeretlen egészen addig, amíg bele nem csöppen.
Legyen az a téma a meddőség, üres petezsák, pajzsmirigy túlműködés, leiden mutáció, stb.

A Google a barátunk, de a fentieket begépelve az ellenségünk, mivel az első cikk azt írja, hogy minden rendben, nem kell aggódni, a második cikk pedig azt, hogy soha nem lehet gyereketek.

Ezért született meg a gondolat, hogy csinálunk egy vlog oldalt, ami pontról pontra végig viszi az adott élethelyzetéig a kedves látogatót, ahol releváns emberektől kaphat, releváns és hasznos információt.

S hogy az ingyenes vlog mellett, még több segítséget tudjunk adni a leendő szülőknek/friss szülőknek, ezért elhatároztuk, hogy megalkotjuk Magyarország babatermék-kereső és árösszehasonlító oldalát, ezáltal a megnyugtató válaszokat kapott leendő szülők; az oldal ezen részén a számukra legmegfelelőbb ajánlat alapján szerezhetik be a kismama-baba termékeket.

Jómagam a műszakvezetői állásomat otthagytam és mindent egy lapra feltéve: Elhatároztuk a GYED-en lévő feleségemmel - Dórival -, hogy megvalósítjuk a fenti projektet, hogy minden leendő kismamának, kispapának segíteni tudjunk! :)